Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Ahogyan arról beszámoltunk, a sokak által a világ legjobb kapusának tartott Alisson Becker sérülést szenvedett a Liverpool szezonnyitóján, és a “Vörösöknél” mindenki nagyon aggódik, hogy mennyit kell kihagynia…
A Daily Mail neves szakírója, Dominic King úgy tudja, hogy a kirúgás során vádlisérülést szenvedő Alisson Beckerre előreláthatólag 4-6 hetes kihagyás várhat a problémából kifolyólag, ami azt jelentené, hogy a brazil portás lemaradna a címvédő BL-rajtjáról és az angol bajnokság (Premier League) első néhány fordulójáról is.
Mint ismeretes, a Pool első számú kapusa oroszlánrészt vállalt a tavalyi nagyszerű menetelésből, ráadásul az angol átigazolási piac hajrájában Simone Mignolet távozott a csapatból, így a brazil portás helyére beszálló spanyol Adrian lenne az egyetlen opció kapusposzton, ami hosszútávon egész biztosan nem lenne életbiztosítás az idén a bajoki címre törő együttes számára.
A Pool menedzsere, Jürgen Klopp egyébiránt így fogalmazott kapusa sérülése kapcsán:
„Úgy érezte, mintha valaki vádlin hasította volna, ez sosem jó jel. Valószínűleg többről van szó, mint puszta húzódásról. Nem nézett ki túl jól…”
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…