Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Sajnos vagy sem, ma már a tehetség sem elegendő pusztán arra, hogy az ember a legfelső polcon maradhasson. így járt a Manchester City spanyol védője, Pedro Porro is, aki alig pár napja igazolt az angol bajnokhoz. Részletek alább!
Pedro Porro az U21-es spanyol válogatott védője, ám egyelőre nem mutatkozhat be új klubjában, a Manchester Cityben. Állítólag Pep Guardiola nem hiába fizettetett ki érte 12 millió eurót, de a Girona korábbi játékosa egyelőre vissza kellett hogy térjen a spanyol bajnokságba.
A 19 éves Porrot ma hivatalosan is kikölcsönözte a Real Valladolid az előttünk álló idényre. Sőt, a lila-fehérek vásárlási opciót is kaptak a Citytől, akikhez egyébként még 2024-ig köti szerződés a tehetséges jobbhátvédet.
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…