Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Wesley Sneijder hivatalosan is bejelentette, hogy végleg szögre akasztja a stoplist.
Forrás: sempreinter.com
A 134 válogatottságával holland csúcstartó Wesley Sneider befejezi profi pályafutását. Karrierje során holland, spanyol, olasz és török bajnoki címet is ünnepelhetett, 2010-ben pedig világbajnoki ezüstérmes lett hazája nemzeti csapatával. A holland középpályás utolsó klubja a katari al-Garafa volt, akiknél már az előző idény végén lejárt a szerződése, viszont csak most jelentette be visszavonulását.
A 35 éves játékos életének ezután is szerves része lesz a futball, mivel szülővárosának, Utrechtnek a futballklubjánál lesz a tulajdonosi körhöz kapcsoló üzleti klub tagja, illetve nincs kizárva, hogy a későbbiekben más pozícióban is részt vehet majd a klub életében.
Sneijder az Ajax saját nevelésű játékosa volt, 2003-ban, 18 évesen került fel a felnőttekhez. Itt öt szezonon keresztül játszott, és egy bajnoki címet, kupagyőzelmet és egy szuperkupasikert könyvelhetett el. 2007-ben viszont 27 millió euróért a Real Madridba igazolt, ahol egy spanyol bajnoki címet ünnepelhetett. Itt mindössze két évet töltött, majd 2009-ban az Inter játékosa lett, ahol mindent megnyert: olasz bajnoki címet, kupa- és szuperkupagyőzelmet, emellett pedig magasba emelhette a Bajnokok Ligája trófeát is. 2013-ban végül eligazolt a Galatasarayba, ahol négy szezont húzott le, és tovább növelte kupái számát. 2017-ben Franciaországban próbálkozott az OG Nice csapatánál, de mindössze fél idényt töltött itt, majd utolsó klubjához, a katari al-Garafához került.
Sneijder a holland válogatottban is sikeres volt, rekordszámú válogatottsága alatt 32 gólt szerzett, a 2010-es világbajnokságon pedig az ezüstéremig vezette a nemzeti csapatot, és megválasztották a torna második legjobb játékosának is.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…