A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Hivatalos oldalán keresztül jelentette be a Real Madrid, hogy a következő szezonra kölcsön adták kapusukat, Andrij Lunint.
Forrás: Marca
A Real Madrid kölcsön adta kapusát, Andrij Lunint a Real Valladolidnak a következő szezonra. Az ukrán hálóőr egy éve igazolt a Real Madridba, de már az előző idényt sem ott töltötte, akkor a Leganeshez kölcsönbe került. A királyi gárdánál így is megy a harc az első és második számú kapus pozíciójáért, így Luninnak már nem maradt hely a csapatban. A klub azonban nem mond le róla, és inkább biztosítják számára a fejlődési lehetőséget, ligán belül. A Valladolidnak nincs elővásárlási joga a játékosra, így jövő nyáron automatikusan vissza kell térnie Madridba.
Lunint 2018-ban igazolta le a Real Madrid az ukrán Zorja Luhanszk csapatából 8,5 millió euróért, de eddig még nem kapott lehetőséget a királyi gárdában.
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!