Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Az olasz bajnokcsapat csatára nemet mondott, a Bundesligában évek óta hanyatló Schalke 04 együttesének az invitálására.
A Juventus támadója, Mario Mandzukic, elutasította a gelsenkircheni csapat ajánlatát, az átigazolásokban mindig jártas Di Marzio szerint. A német gárda a “zebrákkal” szóban megegyezett, azonban a horvát világbajnok ezüstérmes játékos a Bundesligán belül csak a Bayern München vagy a Wolfsburg csapatába szeretne szerződni, viszont onnan nem érkezett be ajánlat a 33 éves csatárért. A Schalke pedig megadta volna számára ugyanazt a fizetést, amit jelenleg a Juventus biztosít neki.
Mandzukic 2015-ben érkezett a “zebrákhoz” az Atlético Madrid csapatától 21 millió euróért, azóta 162 mérkőzésen kapott lehetőséget a Juve színeiben, ezeken 44 gólt és 24 gólpasszt jegyzett.
Juventus – Transzfer Térkép
Érkezők: Maurizio Sarri (edző – Chelsea), Luca Pellegrini (AS Roma – 22 millió) Aaron Ramsey (Arsenal – ingyen), Adrien Rabiot (PSG – ingyen), Gonzalo Higuain (Chelsea – kölcsönből vissza), Gianluigi Buffon (PSG – ingyen), Matthijs De Ligt (Ajax – 75 millió).
Távozók: Massimiliano Allegri (edző – ?), Leonardo Spinazzola (AS Roma – 29,5 millió), Emil Audero (Sampdoria – 20 millió), Stefano Sturaro (Genoa – 16,5 millió), Riccardo Orsolini (Bologna – 15 millió), Alberto Cerri (Cagliari – 9 millió), Andrea Favilli (Genoa – 7 millió), Andrea Barzagli (visszavonult), Moise Kean (Everton – 27,5 + 2,5 millió).
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…