Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Mint tudjuk, a tegnapi nap folyamán 2-1-es vereséget szenvedtünk a Montenegrói válogatott ellen, amiről szövetségi kapitányunk elmondta a véleményét kissé indulatosan, az M4 Sport-nak.
Marco Rossi egy hosszabb interjút adott a találkozó után az M4 Sport-nak, amelyben kifejtette bővebben a véleményét.
Az olasz szakember egy felforgatott kezdőt küldött pályára a szomszédaink elleni felkészülési mérkőzésen, hogy pontosabb képet kapjon azon játékosokról, akik nem meghatározóak a nemzeti együttesben.
“A mérkőzés megmutatta, hogy ezzel a kezdő tizeneggyel és a játékkal, amivel kezdtünk egészen addig, amíg volt erőnk a letámadáshoz, nagyon veszélyesek voltunk, sok lehetőségünk volt. Az első 25 perc után viszont passzívvá váltunk és szenvedtünk, ezért létszámfölényt tudtak kialakítani a hazaiak.”
Továbbá kifejtette, hogy valószínűleg lesznek olyan játékosok a tegnapi kezdőből, akik hétfőn is pályára lépnek, valamint úgy gondolja, hogy nem voltunk elég kemények, és ebből adódtak a montenegrói csapat helyzetei.
“Fontos volt számomra, hogy minél tovább koncentráljunk erre a meccsre, de próbáljunk meg erőt és energiát spórolni a hétfői mérkőzésre. Voltak olyan játékosok, például Baráth, vagy Kleinheisler, akiknél elképzelhető, hétfőn is játszani fognak. Összességében csalódott vagyok, hiszen egy szabadrúgás volt a középpályáról a gól előtt, ez szimpla figyelmetlenség, és ez nem történhet meg. Nemzetközi szinten játszunk, a válogatottat képviseljük, hiába egy barátságos meccs, ilyen hibákat nem fogadok el.”
Rossi több újoncot is avatott, csak a mérkőzés végeredménye az, ami belerondít ebbe.
“Gazdag jó meccset játszott, Sigér is jó munkát végzett, Ferenczinek voltak kisebb nehézségei, de bemutatkozhattak, erre büszkék lehetnek. Sajnos az eredmény az, amit nehéz elfogadni, de mostantól csak a szlovákok elleni meccsre koncentrálunk, ami az év meccse lesz.”
Következő mérkőzésünk a szlovákok elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzés lesz, amelyet hétfőn este 20 óra 45 perckor rendeznek. A rendkívül fontos összecsapást az M4 sport közvetíti.
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…