Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Ismételten fontos pontokat hullajtott el idegenben a Lucien Favre által irányított Borussia Dortmund. A BVB ugyan kétszer is megszerezte az előnyt az Adi Hütter vezette Eintracht Frankfurt otthonában, de a hazaiak mindkétszer felálltak vert helyzetből…
Ezúttal ugyan nem vereség lett a vége, de ismét pontokat hagyott idegenben a Dortmund. A bajnokesélyes csapat ezúttal a Frankfurt ellen nem tudott nyerni. Ráadásul annak ellenére, hogy Favre gárdája kétszer is megszerezte a vezetést. A mérkőzés első gólját Witsel neve mellé jegyezhettük fel a 11. percben. Úgy tűnt, a BVB előnyből várja a folytatást, ám a 43. minutumban Andre Silva révén egyenlített a Frankfurt. A fordulást követően Jadon Sancho találatával jutott ismét előnybe a Dortmund. Az Eintracht aztán csak úgy mint az első, úgy a második játékrészben is a végén egalizált. A vendégek részéről a 88. percben Delaney vétett öngólt.
Eintracht Frankfurt – Borussia Dortmund 2-2 (1-1)
G.: Silva(43.), Delaney(88., öngól) ill. Witsel(11.), Sancho(66.)
https://www.youtube.com/watch?v=jsQIYVz9ivA
Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…