Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
A spanyol bajnoki címvédő Barcelona együttese a minap bejelentette, hogy megújította egyik legnagyobb tehetsége szerződését a klubnál…
Az FC Barcelona csapata hivatalos csatornáin tudatta a nagyvilággal, hogy 2022-ig szóló szerződéshosszabbítást kötött velük a gárda egyik legnagyobb tehetsége, Carles Pérez.
A 21 esztendős szélső 2012 óta áll a Blaugrana alkalmazásában, egészen a tavalyi szezonig a Barca korosztályos csapatait erősítette, az elmúlt években az alacsonyabb osztályokban szereplő B csapat húzóembere volt, és a 2018-2019-es idény alatt mutatkozhatott be az első csapat színeiben. A nagyoknál az első gólját az idei szezonban lőtte a Real Betis elleni találkozón, és Ernesto Valverde egyre többször a kezdőcsapat tagjaként számol vele.
Pérez új szerződésében egyébiránt 100 millió eurós kivásárlási ár került rögzítésre, ami mindenképpen azt sugallja, hogy a katalán klubnál hosszútávra terveznek vele.
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…