A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A német szakember szerint a lényeg, hogy megvan a győzelem és a három pont, a csoportkörben ez a legfontosabb.
Jürgen Klopp szerint csapata nem érdemel szidást a Salzburg elleni 4-3-as győzelem után, ugyanis a találkozókon elkövetett hibákból az adott pillanatban lehet a legtöbbet tanulni, és nem utólag beszélni róla. Továbbá úgy véli, hogy a Salzburg 3-0 után remekül váltott taktikát, amivel meglepték őket, de csapata felállt és megnyerte a mérkőzést, amire büszke.
“Sokkal jobb tanulni a mérkőzések alatt, mintsem utána beszélni róla. Véleményem szerint remekül játszottunk az első fél órában, majd a Salzburg taktikát váltott és nem tudtuk megtartani a labdát. Nem vagyok dühös. Láttam az együttesemet jól játszani és visszajönni a mérkőzésbe, valamint gyönyörű gólt lőni. Nem muszáj hat vagy hét gólt szerezned minden találkozón. A lényeg a három pont” – mondta Klopp a találkozót követően.
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…