Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Hiába volt Christian Eriksen a nyár egyik legnagyobb slágere, mint utólag kiderült a dán karmesterért egy komoly ajánlat sem érkezett.
(forrás: fourfourtwo.com)
Hatalmas találgatás övezte a nyár folyamán Christian Eriksen következő klubjának kilétét, hiszen a dán középpályás jövőre lejáró szerződésének köszönhetően szinte biztos volt, hogy távozik, azonban mint utólag kiderült mégsem volt olyan kelendő a dán játékjoga, mint ahogy azt a sajtó gondolta.
Több angol forrás szerint a valóságban Eriksenért egy hivatalos ajánlat sem érkezett.
Hiába volt pár érdeklődő, mind közül a Manchester United tűnt a legkomolyabbnak, azonban ezt a felkeresést maga a dán vétózta meg mielőtt még az árról beszélhetett volna a két klub, hiszen Eriksen álma egy spanyol csapat lett volna, ami azonban elmaradt, mind a két gigász érdeklődésének hiányában.
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…