Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Évekig tartó huzavona után idén nyáron végre beteljesült Eden Hazard sorsa. A belga válogatott frontembere a Chelsea-től gyermekkori kedvenc csapatába, a Real Madridba szerződött. Szükség is volt érkezésére a Bernabeu Stadionban.
A 2019-20-as idény azonban nagyon nehezen kezdődött a sérüléssel küzdő Hazard számára. A 28 éves balszélsőért ugyan 100 millió eurót fizetett a Real Madrid, ám egyelőre csak árnyéka korábbi, londoni önmagának. Hazard eddig hét alkalommal lépett pályára a „Királyiak” csapatában, neve mellé pedig egy gólt és két gólpasszt jegyeztek fel a statisztikusok.
Hazard-ra, mint lehetséges új vezérre, hatalmas feladat hárul: vissza kell vezetnie a klubot Európa trónjára, ahol nem is olyan régen még három szezonon keresztül folyamatosan székelt. Íme, az érintett véleménye:
„A Bajnokok Ligája nagyon fontos a számomra, a Chelsea-vel az elődöntőbe is csak egyszer jutottam. Nem könnyű megnyerni ezt a trófeát, de azért vagyok itt, hogy megszerezzem.”
– fogadkozott a belga támadó.
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…