39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Állítólagos vádli sérülése óta immár eltelt egy hónap úgy, hogy pályára lépett volna a Real Madrid walesi játékosa, Gareth Bale. A sérülékeny szélső a minap azonban hazája válogatottjánál már teljes edzésmunkát végzett, ezt pedig a „Királyiak” igencsak kifogásolják.
Hírlapi kacsa vagy sem, állítólag a Real Madrid illetékesei igencsak felbőszültek azon, hogy a 30 esztendős Bale csatlakozott a walesi válogatotthoz, miközben náluk október 5. óta nem játszik.
A katalán Sport szerint a Realnál máris azon dolgoznak, hogy a lehető legmagasabb pénzügyi szankciót vessék be az egykori Tottenham játékossal szemben. A spanyoloknál a játékosok szakszervezetével van egy kollektív szerződése a kluboknak, amely meghatározza a bírság kiszabásának mértékeit és lehetőségeit. Természetesen büntetésre csak akkor van lehetőség, ha igazolódik, hogy a futballista veszített az elkötelezettségéből a munkaadója felé.
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…
Messi öt gólpasszt adott, Suárez mesterhármast ért el…