Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
A Vörös Ördögök az Oroszlánok középpályását szemelték ki, és már a télen megszereznék őt angol sajtóinformációk szerint.
A Manchester United az Aston Villa játékosát, Jack Grealisht szeretné leigazolni januárban. Nem a 24 éves középpályás volt az első számú kiszemelt, hanem a Leicester City játékosa, James Maddison, őt azonban a rókák jelenleg nem engedik el a klubtól.
Az elmúlt idényben Grealish kiválóan teljesített, többek között neki is köszönhető, hogy a Villa feljutott a Premier League-be. A nyáron már szinte a Spurs játékosa lett, azonban meghiúsult a transzfer. Az angol középpályás jelenleg is kiválót formát mutat, csapata legjobbja, ennek következtében nem is meglepő, hogy a Vörös Ördögök lecsapnának rá.
Grealish az idei idényben minden versenysorozatot figyelembe véve 21 mérkőzésen 8 gólt jegyzett, valamint kiosztott 6 gólpasszt is.
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”