Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Kihirdette a hétközi, kupa meccsre esedékes keretét az FC Barcelona együttese. És mivel a világ egyik legjobb névsorával dolgozhat a nemrég kinevezett Quique Setién vezetőedző, így valóban megteheti, hogy a harmadik ligás Ibiza ellen pihenteti legjobbjait.
Igaz, túlságosan tartalékosnak sem neveznénk a Barca mára meghirdetett keretét, lévén abból „csak” Messi, Busquets és Piqué hiányzik. A többi sztár utazik az ibizai túrára. A B csapat csillagai közül viszont felkerült Chumi, Abel Ruiz, Riqui Puig, Carles Perez és Ansu Fati is a „nagyok” közé.
Íme, a Barcelona névsora:
Érdekesség az UD Ibizaval kapcsolatban, hogy a baleári gárda trénere az a Pablo Alfaro, aki a kétezres évek elején alapembere volt a Sevillának. Sőt, pályafutása lezárásaként részese volt a spanyol együttes első UEFA-kupa/Európa-liga győzelmének is. Mi több, Alfaro játékosként eltöltött egy szezont a Barcában is! Ráadásul abban az egy esztendőben bajnoki címet is ünnepelhetett a katalánokkal (1992/93).
A Barcelonára a hétvégén mellesleg rangadó vár a LaLigában: Messiék a Mestallaba látogatnak a Valenciahoz.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…