A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
Mint ismert, a korábbi Liverpool támadó márciustól már nem áll a török SupreLig-ben bajnokesélyes Trabzonspornak a szolgálatában. Ráadásul most egy ideig új csapat sem lehet.
(Kép: goal.com)
Hiába vált szabadon igazolhatóvá a 30 esztendős támadó, az angol szövetség (FA) egyből közzétette, hogy Sturridge fogadási csalásban érintett, így eltiltás vár rá.
A korábbi angol válogatott csatárt az FA 4 hónapig eltiltotta, és 150 ezer fontnyi pénzbírság megfizetésére is kötelezte. Az ítéletet a FIFA is jóváhagyta, így 2020 június 17-ig Sturridge egészen biztosan nem kötelezheti el magát semmilyen csapathoz.
Talán jobban járt volna a csatár, ha nem irányítja magár a figyelmet törökországi szerződésbontásával, ugyanis első fokon 75 ezer font befizetésére kötelezték 2019 júliusában, és 6 hetes (ebből 4 hetet 2020 augusztus 31-ig kellett letöltenie) eltiltást kapott volna.
Az FA közleménye szerint egyébként a 2019-es ítélet ‘indokolatlanul enyhe’ volt.
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…