Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
A Matracosok stábja nincs megelégedve a védősorral, ennek következtében igazolhatják le a Kalapácsosok masszív bekkjét.
Az Atlético Madrid a West Ham United középhátvédjét, Issa Diopot szemelte ki védősorának megerősítésére, az AS értesülései szerint.
A madridi gárdánál az első számú belsővédő, Giménez rendre sérüléssel bajlódik, így nem minden esetben számíthat rá Diego Simeone, míg Felipe nem hozta azt a szintet több mérkőzésen sem, amelyet elvárnak tőle. Ezek következtében egyetlen stabil pontja maradt a matracosoknak, az pedig Savic, viszont mellé szeretne még az Atlético vezetősége egy megbízható középhátvédet, így jöhet szóba a 23 éves francia bekk.
Diop jelenlegi értékét 28 millió euróra taksálják, a Kalapácsosok viszont megkérnék az árát, egészen pontosan 45 millió eurót szeretnének kapni tehetséges középhátvédjükért.
A 23 éves francia játékos 2018-ban csatlakozott a West Ham csapatához a Toulouse gárdájától 25 millió euróért. A bő másfél szezonja alatt 64 alkalommal kapott lehetőséget tétmérkőzéseken, amelyeken védő létére 5 gólt is jegyzett.
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele