Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Az olasz sajtó hiába vette korábban teljesen biztosra, hogy az idény végeztével lejáró szerződésű támadó új csapatban folytatja pályafutását, most nagyon úgy tűnik, hogy mégis marad a Napoli kötelékében…
Dries Mertens agrees to extend Napoli…. https://t.co/zmVbc7B4YM
— Naija Sports Crib (@naijasportscrib) May 19, 2020
Az átigazolási szakértő, Alfredo Pedullá értesülései szerint Dries Mertens készen áll arra, hogy új szerződést kössön a Napoli csapatával, annak ellenére, hogy a rutinos belga gólvadászt többek közt a Chelsea és az Inter is tárt karokkal várta volna.
A 33 esztendős támadó a 2016-2017-es idényt 28 Serie A-s találattal zárta, majd egy évvel később összességében 22, tavaly pedig 19 találatig jutott, a jelenlegi kiírásban eddig hat bajnoki és hat BL-beli találat fűződött a nevéhez. 2013 óta tartó nápolyi karrierje alatt minden sorozatot figyelembe véve 121 gólt szerzett 309 fellépés során az Azúrkékek szerelésében.
Mertens távozása hosszú hetek óta téma a világsajtóban, és gyakorlatilag már a komplett olasz élmezőny szívesen látná, hiszen olasz csapatok mellett külföldi klubok egész soránál merült fel a leigazolásának lehetősége, azonban könnyen lehet, hogy mégis mindenki lemarad róla…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…