Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Immár kereken 6 éve annak, hogy a Real Madrid több mint egy évtizednyi várakozás után újra Bajnokok Ligája döntőben vehetett részt, ahol az ellenfél kiléte kifejezetten pikánsra sikeredett, hiszen a városi rivális Atletico Madrid csapata állt szemben Carlo Ancelotti gárdájával. Diego Simeone csapata igencsak megnehezítette a Habfehérek dolgát, hiszen a Matracosok mindössze 1 percnyi futballra voltak attól, hogy elhódítsák a kupát, azonban Sergio Ramos jött, látott és a Real Madrid történelmének egyik legmeghatározóbb mozdulatával a 93. percben kiegyenlített a mérkőzés lefújása előtt, ezzel hosszabbítást nyerve csapatának, ahol már a Real Madrid támadósora könnyedén túlnőtt a fáradt Atleti védelmen:
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…