A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A norvégok már megerősítették, már csak az Arsenal hivatalos bejelentése hiányzik: az üzlet megköttetett, egy 19 éves támadót igazoltak az angolok.
A norvég VG megerősítette, hogy az Arsenalhoz igazol George Lewis. A ruandai születésű, de Norvégiában nevelkedő játékos még a télen járt próbajátékon Londonban és hamar meggyőzte a szakmai stábot. Állítólag már 3 nap után is le akarták szerződtetni, de később még jobban játszott és az első csapat játékosai ellen is bizonyíthatott. Lewis a Fram Larvik nevű norvég csapat játékosa, melynek sportigazgatója elmondta a portálnak: mindenben megegyeztek az Arsenallal.
Az alacsony növésű futballista elöl mind a két szélen és a támadósor közepén is bevethető. Eleinte az U23-as csapatnál számítanak majd a szolgálataira, alkalmanként pedig a felnőtt keretnél is kipróbálhatja majd magát az edzéseken.
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…