Egy kieső kiléte még nem ismert…
Mindössze két percig reménykedhetett az Arsenal… Eközben Jürgen Klopp győzelemmel búcsúzott Angliától…
Azonban nem örülhetnek ennek a döntetlennek az Udinesénél, az Empolinál meg pláne nem, de így is mindkét csapatnak a saját kezében van a sorsa…
Közel a bajnoki cím!
A Cagliari a győzelmével pedig biztos, hogy az élvonalban kezdi meg a következő idényt is!
Ezt a szezont kölcsönben töltötte az ezüstérmes csapatnál!
A rövid pihenő után készülhetnek a nemzetközi szereplésre…
A vezetők elvesztették a bizadalmukat Quique Sánchez Floresben…
A legfrissebb brit sajtó értesülés szerint a Manchester United együttese készen áll a nyáron 50 millió eurót kifizetni azért, hogy Harry Maguire mellé megszerezzék a tökéletes középhátvéd-társat.
#InterRapid
Wall in action 🔥⚫🔵#europaleague #Skriniar #skri37 pic.twitter.com/3VIL8hRg4g— Milan Škriniar (@milan_skriniar) February 22, 2019
Ez a társ pedig nem lesz más a pletyka szerint, mint Milan Skriniar. A szlovák válogatott talán legértékesebb játékosa 2017-től erősíti az Internazionalét, ahol egyértelműen a védelem vezérének számít. A 25 éves zsolnai nevelésű légiós alig egy évvel ezelőtt hosszabbított utoljára szerződést a milánóiakkal, amely megállapodás 2023-ig érvényes a jelenlegi formájában.
A Match Of The Day című magazin szerint a Manchester United kész 50 millió fontot is kifizetni a 25 esztendős Skriniarért, akinek ezért cserébe minimum 2025-ig kellene elköteleznie magát az Old Traffordra.
Egy kieső kiléte még nem ismert…
Mindössze két percig reménykedhetett az Arsenal… Eközben Jürgen Klopp győzelemmel búcsúzott Angliától…
Azonban nem örülhetnek ennek a döntetlennek az Udinesénél, az Empolinál meg pláne nem, de így is mindkét csapatnak a saját kezében van a sorsa…
Közel a bajnoki cím!
Nem hosszabbítja meg a szerződését…
A Cagliari a győzelmével pedig biztos, hogy az élvonalban kezdi meg a következő idényt is!
Ezt a szezont kölcsönben töltötte az ezüstérmes csapatnál!
A rövid pihenő után készülhetnek a nemzetközi szereplésre…
A vezetők elvesztették a bizadalmukat Quique Sánchez Floresben…
Egészen meghökkentő képsorok…
Ellenfélre vár a rekordbajnok…
Lejátszották a rájátszás döntőjét
Igazán sikeres idénye van Xabi Alonsoéknak, és még nincs itt a vége…
Befejeződik a Premier League 2023/24-es idénye a mai nap folyamán…
Jöhet az angol klub hivatalos bejelentése…
Ha nem lehet dönteni, a támadófutballt kell előnyben részesíteni…?
Hat nyeretlen meccs után győztek ismét…
Állítja, Laporta és Deco is támogatja
2025-ben érkezik Londonba
Magasabb szinten akar játszani a következő szezonban a támadó
Osztályozót kell játszania a bennmaradásért a nagy múltú együttesnek…