Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A német másodosztályú bajnokságban szereplő FC Nürnberg a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Bayern München harmadik számú hálóőre, Christian Früchtl kölcsönben a klubnál folytatja pályafutását.
A mindössze 20 esztendős portás egyéves szerződést kötött a Nürnberggel, amely júliusban osztályozón harcolta ki Bundesliga 2-es tagságát. Früchtl az elmúlt szezonban 27 alkalommal kapott lehetőséget a Bayern tartalékcsapatában.
„Christian a legtehetségesebb német kapus a saját korosztályában. Az üzlettel mindenki jól jár, ő fejlődik nálunk, nekünk pedig lesz egy megbízható portásunk” – nyilatkozta a nürnbergiek nemrég kinevezett sportigazgatója, Dieter Hecking.
A Nürnberg szeptember 18-án kezdi meg bajnoki szereplését, méghozzá a Regensburg vendégeként.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…