Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Az angol bajnok Liverpool hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy leigazolták Kostas Tsimikast.
Kostas is a Red! 🔴 pic.twitter.com/FTTxtGSlpr
— Liverpool FC (Premier League Champions 🏆) (@LFC) August 10, 2020
A Liverpool egy 24 éves védővel erősítette meg a védelmét. A görög játékos az Olympiakosz csapatától érkezett, és a hivatalos közleményben csak annyit közöltek, hogy “hosszú távú megállapodást” írt alá. Az angol sajtó és a mértékadó transfermarkt.com is úgy tudja, hogy 13 millió eurót fizettek érte a görög klubnak.
Tsimikas minden bizonnyal Andy Robertson cseréjének érkezett, és azután fordultak felé, hogy a Norwich elutasította a Pool ajánlatát Jamal Lewisért.
A védő 2014-ben, 18 évesen csatlakozott az Olympiakosz utánpótláscsapatához, majd egy évvel később bemutatkozhatott a felnőttek között is. 2017 januárjában kölcsönadták a dán Esbjerghez, majd még ugyanazon év nyarán a holland Willem második csapatának. Egy év múlva került vissza Görögországba, ahol ebben a szezonban vált közel alapemberré: minden sorozatot figyelembe véve 47 mérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig 7 gólpasszt is kiosztott.
Tsimikas három alkalommal léphetett pályára a görög felnőtt nemzeti csapatban.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…