A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Sajtóértesülések szerint a Claudio Bravo négy éves angliai kitérőjét követően a következő idénytől újra a La Ligában bizonyíthat.
A 37 esztendős chilei kapuvédőt állítólag Real Betis csábítja gőzerővel. A rutinos kapusa ‘zöld-fehérek’ új vezetőedzőjének, Manuel Pellegrininek a személyes kérésére érkezhet Sevillába.
A korábban a City-nél is dolgozó Pellegrini azok után szerződtetné Bravot, hogy a Betis lemaradni látszik korábbi első számú kapus-kiszemeltje, a Granadában futballozó Rui Silva megszerzéséről.
A transzfer mellett szólhat Bravu augusztusban lejáró manchesteri szerződése, de sokkal inkább döntő faktor lehet, hogy a kapus és Pellegrini tökéletesen ismerik egymást még a chilei válogatottnál eltöltött közös időszakukról.
A goal.com értesülései szerint a City-nél nem zárkóznak majd el Bravo eladásától, így a felek a Bajnokok Ligája végeztével tárgyalóasztalhoz is ülnek majd.
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…