Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
A walesi szélső nem kisebb kijelentést tett, minthogy kupákat fog nyerni a Tottenham Hotspur együttesének.
A Real Madrid csúfosan kiszoruló, szebb időket is megélt támadója Londonba való igazolása után adott nyilatkozatot a helyi újságírók számára, ahol többek között Madridban töltött idejéről és a Londoni terveiről is beszámolt:
“Úgy gondolom, hogy a madridi átigazolásomat követően és a nemzetemmel való sikeres szerepléseket követően minden megvan bennem, ami egy győztesbe kell. Abszolút győztes típus lettem.
Nem is érzékeled, ameddig ott vagy, hogy milyen érzés egy döntőben lenni, megbirkózni az érzelmeiddel és higgadtnak, profinak maradni. Úgy gondolom ezt csak tapasztalattal lehet legyőzni, és remélhetőleg át tudok belőle adni annyit a csapatom részére, hogy mindenki bízzon magában. Így képesek leszünk kupákat nyerni.
Az egész csapatunk abban a szakaszában van a karrierjének, ahol ha eléggé bíznak benne, képesek lesznek elérni az álmaikat. Együtt képesek leszünk rá, hogy kupákat nyerjünk.”
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…