A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A múlt hétvégi Magyar Kupa-fordulót követően visszatértek a pályára az NB II csapatai, és a vasárnapi napon folytatódott a küzdelem a magyar másodosztályban (Merkantil Bank Liga)…
Ugyan a listavezető DVSC csapata csak hétfő este játssza le aktuális fordulóbeli mérkőzését, a Loki mögött valamennyi közvetlen üldöző diadalmaskodni tudott, így némi nyomást helyeztek az éllovasra. Az első hat helyezett három pontot belül van jelenleg egymástól. A második Gyirmót hazai környezetben egyetlen pontra megközelítette őket, mivel magabiztosan felülmúlta a Vasast, melyen úgy látszik, hogy edzőváltás sem segített. A Nyíregyháza az idegenbeli, a Budaörs pedig a hazai sikerével ugyancsak ragad a két feljutó helyen álló csapatra. A Győri ETO csapata a sereghajtó Csákvár legyőzésével folytatta a felzárkózást, és lassan de biztosan Várhidi Péter vezetésével a Kaposvár is kezd felkapaszkodni, ezúttal a Siófokot győzték le házon kívül.
Gyirmót – Vasas 2-0
Budaörs – Soroksár 1-0
Szentlőrinc – Nyíregyháza 1-2
Békéscsaba – Kazincbarcika 1-3
BFC Siófok – Kaposvár 1-2
Csákvár – Győri ETO 1-3
Haladás – Dorog 1-2
Szeged – DEAC 2-1
Szolnok – Ajka 1-0
DVSC – Pécs hétfő, 20:00
(Tabellák: eredmények.com)
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…