Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Mint ismeretes, az idén nyárra tervezett Európa-bajnokságot egy évvel eltolták, így a jelenlegi tervek szerint 2021 nyarán kerülhet sor a hivatalosan továbbra is az Euro 2020 nevet viselő kontinensviadalra…
Ugyanakkor az angol válogatott szövetségi kapitánya, Gareth Southgate továbbra is elképzelhetőnek tartja, hogy jövő nyáron sem fogják tudni megrendezni a tervezett lebonyolítás szerint a tornát:
“Nem lehet kijelenteni, hogy biztosan lesz Eb jövőre. Azt sem lehet állítani, hogy a tervezett formában bonyolítják majd le.”
London hat mérkőzésnek ad majd otthont, köztük a két elődöntőnek és a finálénak. A szakember véleménye szerint Angliának nem jelentene gondot, ha beugróként további összecsapásokat kellene rendeznie, amennyiben esetlegesen csökkentenék a házigazdák számát.
Az Európa-bajnokságra idén június 12. és július 12. között került volna sor Budapesten, Londonban, Bakiban, Münchenben, Rómában, Szentpéterváron, Amszterdamban, Bukarestben, Bilbaóban, Dublinban, Glasgow-ban és Koppenhágában. Az UEFA március 17-én döntött a halasztásról, és azt is meghatározta, hogy jövőre június 11-től július 11-ig rendezi meg a tornát. Egyébiránt a Puskás Arénában három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt játszanak.
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…