Véget ért a Werder holland válogatott szélsőjének elképesztő kálváriája!
A Bundesliga 7. fordulójának záró napja is tartogatott gólgazdag összecsapást: míg a Werder Bremen csupán hatgólos döntetlenre volt képes a Nürnberg ellen, a Stuttgart a Braunschweig otthonából hozta el a három pontot.
A Nürnberg brémai vendégszereplése igazán rosszul kezdődött, hiszen már a 8. percben hátrányba kerültek Berkay Dabanli szerencsétlen labdaérintése nyomán. A 34. percben pedig olyasmi történt, amilyen 2010 decembere, 48 Bundesliga-mérkőzés és 3356 perc óta nem fordult elő: a Werder Bremen holland válogatott szélsője, Eljero Eljera a tizenhatos vonalának közeléből ellőtt labdája utat talált a kapuban, sőt még egy hasonlóan szépen – és jól – kivitelezett lövése volt, így a gólínség után duplázott a klasszis!
Hogy ne legyen teljes az öröme Eljerának, arról a nürnbergiek tettek, akik közül Kiyotake Hiroshi első, tizenhatoson belül szerzett góljával szépített 2-0-nál, majd egalizált Josip Drmic. Ezt követően jött az újabb Eljera-bomba, majd a 70. percben Adam Hlosek közeli találata alakította ki a végeredményt.
Ami az Eintracht Braunschweig – VfB Stuttgart találkozót illeti, sokkal kevesebb izgalmat tartogatott, mint a délutáni meccs: a vendégek az idő előrehaladtával egyre nagyobb nyomást gyakoroltak az ellenfelükre, s a 40. percben Vedad Ibisevic góljával meg is szerezték a vezetést – ezt volt az idei szezonban a hatodik gólja a Stuttgartnak, ami rögzített helyzetet követően született.
A második játékrész elején ismét betaláltak a „svábok”: Arthur Boka lövését rossz helyre ütötte ki Marjan Petkovic kapus, s a kipattanót éles szögből bevágta Alexandru Maxim. Az utolsó negyedórában egy-egy kiválóan kivitelezett üres területre helyezkedést követően még beköszönt Ibrahima Traore és Martin Harnik is, s így súlyos vereséget szenvedett hazai pályán az újonc Braunschweig.
Bundesliga, 7. forduló:
Werder Bremen – Nürnberg: 3-3 (2-1). Gólszerzők: Dabanli (8.-öngól), Elia (34., 66.), ill. Kiyotake (44.), Drmic (53.), Hlousek (70.).
Eintracht Braunschweig – VfB Stuttgart: 0-4 (0-1). Gólszerzők: Ibisevic (40.), Maxim (50.), Traore (76.), Harnik (86.).
Korábbi eredmények:
Augsburg – Borussia Mönchengladbach: 2-2 (1-1).
Bayern München – VfL Wolfsburg: 1-0 (0-0).
Borussia Dortmund – Freiburg: 5-0 (2-0).
Hertha Berlin – Mainz: 3-1 (0-1).
Hoffenheim – Schalke 04: 3-3 (1-3).
Bayer Leverkusen – Hannover: 2-0 (2-0).
Eintracht Frankfurt – Hamburg: 2-2 (1-1)
Szerző: Budai Levente