Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
Mint ismert Antonio Conte még a Siena szakvezetőjeként nem jelentett két mérkőzés manipulációját. A Novara elleni meccsen történetek miatt felmentették, de az Albinoleffe elleni események okán helyben hagyták a büntetést. Ugyanis Conte hétfőig fellebbezhetett, élt is a lehetőségével, de az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) elutasította azt, hiába nyilatkozott bizakodóan az olasz szakember a La Gazzeta dello Sportnak.
”Mély sebet ejtettek most rajtam, nehezen felejtem majd el. A vádaknak egyszerűen semmi alapjuk! Biztos vagyok benne, hogy a bíró alaposan áttanulmányozza a bizonyítékokat, és felment engem, így elkerüljük az igazságtalan ítéletet. A lelkiismeretem tiszta, de nem hinném, hogy ezt elmondhatja magáról az a személy is, aki besározott. Vajon én nem mondok igazat vagy pedig egy olyan korábbi játékos, aki beismerte, hogy éveken át manipulálta a meccseket?”
Ez a bizonyos személy egy korábbi Siena-játékos, aki többször is megváltoztatta vallomását, ennek kapcsán Conte és ügyvédje reménykedtek benne, hogy a bíróság kedvező ítéletet hoz majd. Ez nem következett be, így a Juve idei legnagyobb hiányzója a teljes szezon alatt Antonio Conte lesz, aki a mérkőzések alatt nem ülhet le a kispadra és láthatja el utasításokkal csapatát, csak az edzéseket vezényelheti. Az 43 éves olasz védője javaslatára először vádalkut akart kötni, majd visszakozott, erről így nyilatkozott: „Ha visszaforgathatnám az idő kerekét, egy dolgot mindenképp máshogy csinálnék: nem mennék bele a vádalkuba. Az ártatlansággal nem alkudhatunk. Még akkor sem, ha az ügyvédeid ezt ajánlják, mert a tárgyalás nagy kockázattal jár. Ez hiba volt. Ha ma garantálnák nekem, hogy három hónapra tiltanak el, nemet mondanék rá. Egyetértek a bírákkal abban, hogy a kilencvennapos eltiltás nem igazságos ítélet. A helyes döntés az lenne, hogy egyáltalán nem tiltanak el. Nem csináltam semmi törvénytelent, nem felejtettem el jelenteni semmit sem.”
Az ”öreg hölgyet” tavaly bajnoki címig vezérlő Contét, Massimo Carrera fogja pótolni a mérkőzések alatt.
Szerző: Pintér Ákos
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…