Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Arsenal cserélni akar az Interrel – sajtóhír

Legutóbb a PSG ajánlott cserelehetőséget az olasz kihívó létszámfeletti világsztárjáért, ezúttal pedig az Arsenal ajánlotta be középpályását a milánóiak dán klasszisáért…

 

A Corriere dello Sport értesülései szerint az Arsenal felajánlotta Granit Xhaka szolgálatait az Inter részére a milánóiak által már januárban eladásra szánt Christian Eriksen játékjogáért cserébe.

A 28 éves dán kiválóság lejáró szerződését megelőzően, múlt januárban mindössze 27 millió euró ellenében igazolt át a Tottenham csapatától a Nerazzurrihoz. Eriksen 2013 óta állt a Spurs alkalmazásában, korábban hosszú éveken át vezető szerepet töltött be, összességében 304 mérkőzésen 69 gólt szerzett a csapat színeiben, azonban hosszas huzavona végén végül nem volt hajlandó új szerződést kötni a londoniakkal, és a távozás mezejére lépett. Az Internél azonban nem találták meg a helyét, Antonio Conte a kezdőcsapatban csak elvétve számol vele, és már közölte a klubvezetéssel, hogy szívesen túladna rajta. Eriksen a milánói egylet színeiben az elmúlt idény második felében 26 mérkőzésen lépett pályára, többségében csereként, míg az új szezonban hatból öt bajnokin ugyan játszott, de amikor kezdőként kapta meg a lehetőséget, akkor sem tudott bizonyítani.

Eközben a vele egyidős svájci légiós már több mint négy éve áll az “Ágyúsok” alkalmazásában, és állandó játéklehetősége ellenére megítélése tulajdonképpen a mai napig kétesnek tekinthető a klubon belül és azok szurkolói körében. Xhaka 2016 nyarán a Borussia Mönchengladbachtól igazolt az Arsenalhoz mintegy 35 millió fontért cserébe. A 88-szoros válogatott középpályás minden sorozatot figyelembe véve 185 mérkőzésen lépett pályára a londoni klub szerelésében, az első négy szezonja mindegyikében volt legalább 40 tétmeccse, és az aktuális idénybe is szerepelt már tíz találkozón. Ugyanakkor továbbra sem számít érintetlen játékosnak, és egyáltalán nem meglepő, hogy a Londonban egyszer klasszisát már bizonyító Eriksenért cserébe “feláldoznák” őt…