Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Sajnos azt már megszokhattuk, hogy 2020-ban a koronavírus-járvány elképesztő károkat okozott az egész világon, Olaszországban pedig a halálesetek számában világviszonylatban is a legsúlyosabb veszteségek egyikét szenvedte el…
Ezúttal az ország déli részében fekvő Crotone városát valóságos özönvíz árasztotta el a pénteki napon. Az egy nap alatt lehullott jelentős mennyiségű csapadékban az utcákon hömpölygő víz autókat sodorta, az áramellátás sok helyen megszakadt, a vészhelyzetre való tekintettel pedig a helyi hatóság felszólították a lakosságot, hogy ne hagyják el otthonukat.
Az olasz bajnokság (Serie A) nyolcadik fordulójának nyitómeccsén szombaton 15 órától ebben a városban lépne pályára a Bajnokok Ligája-résztvevő Lazio gárdája, azonban egyelőre az olasz lapok szerint kevés rá az esély, hogy zökkenőmentesen le tudják bonyolítani a mérkőzést a Stadio Ezio Scidában, amely ugyancsak jócskán kapott az égi áldásból. Ráadásul az időjárás-előrejelzések szerint a szombati napra újabb csapadék várható a calabriai város felett…
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…