Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Agyrázkódást szenvedett Dejan Karan, a Diósgyőr játékosa – olvasható a klub hivatalos honlapján.
A 32 esztendős szerb-magyar védő a DVTK hétvégi, Mezőkövesd elleni 2-1-re elveszített bajnokiján sérült meg, miután a 29. percben Nagy Dániel állon rúgta. A miskolci együttes hétfőn már pontos diagnózist közölt Dejan Karan állapotáról: a játékost – akit hordágyon kellett levinni a pályáról – kórházba szállították, ahol megállapították, hogy agyrázkódást szenvedett, de szerencsére már éjszaka kiengedték.
“Dejan Karan esetében egy szerencsétlen egybeesés történt. A mellette felugró mezőkövesdi Nagy Dániel részben rákönyökölt felülről a fejére, és ahogy felugrás közben a térdét megemelte, az esés közben a térdével állcsúcson rúgta Dejant. Ez egy igazi kick-box kiütés volt, aminek átmeneti rövid eszméletvesztés és elsőfokú agyrázkódás lett az eredménye. A helyszínen az azonnali orvosi ellátással és a stabil oldalfekvéssel az ilyenkor veszélyes légutak elzáródását meg tudtuk akadályozni. Látható volt, hogy a létfontosságú életműködés hamar helyrejött, de labdarúgónk szédült és rogyadozott, ezért a saját lábán nem tudta elhagyni a pályát. Hordágyon vitte el a mentő a B.-A.-Z. Megyei Kórházba. Egy koponya CT-vizsgálat után kiderült, hogy hála Istennek a koponyaűrön belül nem keletkezett bevérzés, ezért éjszaka elhagyhatta a kórházat. Két-három napot az otthonában kell pihennie, ezt követően egy lassú visszatérés várható.
Serhii Shestakov a mérkőzés 27. percében összefejelt Pillár Róberttel. Az ütközés után egy pár centiméteres vérző seb alakult ki, amit kezdetben nyomókötéssel láttak el a kollégáim, majd a félidőben dr. Forgács Alfréd csapatorvos a helyszínen összevarrta a sebet. Szerencsére az agyrázkódás tünetei nem jelentkeztek, a labdarúgó térben és időben tájékozott volt. A seb mérete sem tette szükségessé a cserét, a nyomókötéssel majdnem végig tudta játszani a mérkőzést. Most körülbelül egy egyhetes-tíznapos sebgyógyulás következik, de ez alatt az idő alatt is folytathatja az edzéseket, és készülhet a következő mérkőzésre” – nyilatkozta a sérülésekről Dr. Szabó Zsolt, a DVTK orvosigazgatója.
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…