BuLi: Szalai dupla, Dortmund vereség, sikeres első győzelem
A Bundesliga 8. fordulójának szombat délutáni találkozói a szokásoknak megfelelően sok gólt hoztak. A Schalke fordított, a Dortmund szenvedett, első győlemét aratta a Braunschweig.
A Borussiák csatáját a vendég Dortmund dominálta. A labdabirtoklási fölény rengeteg helyzetet szült, de a kaput nem tudták bevenni Jürgen Klopp fiai. A hajrára fordulva már több, mint húsz kapuralövést számláltak, ebből 11 el is találta a ketrecet – a Mönchengladbach négy kapura tartó próbálkozással szerénykedett. A hajrában Mats Hummels szabálytalankodott a büntetőterületen belül, a német válogatott Max Kruse pedig büntetett. Hogy a hazai veretlen sorozata még imponálóbb legyen , újabb gólt szerzett a Gladbach, ezúttal a másik csatár, Raffael köszönt be.
Sokkolta az Augsburg a Veltins-Arenában a Schalkét, Sascha Mölders révén a vendégek mára a tizedik minutumban vezetéshez jutottak. Egy bő negyed óra elteltével azonban már nagy gondban voltak, ugyanis kiállították egyik védőjüket. Ezt kegyetlenül ki is haszáláták a Királykékek, először Kevin-Prince Boateng, majd Szalai Ádám talált be még az első félidőben. A találkozó vége előtt nem sokkal Szalai újabb találatot jegyzett. A végeredményt a fiatal Max Meyer állította be.
Sokan nem értették, mit keres a VfB Stuttgart kezdőjében az osztrák Martin Harnik, aki erre már az ötödik percben választ adott, ezzel korai vezetést szerzett a hazaiaknak. Erre még a térfélcsere előtt Nils Petersennek köszönhetően válaszolt a Werder. A Braunschweig első győzelmét aratta a Bundesliga idei kiírásában. Az utolsó helyezett a VfL Wolfsburg otthonából hozta el Karim Bellarabinak köszönhetően a három pontot. A még szebb szájízű győzelem érdekében a másik csatár is betalált még a végén. A Hoffenheim a Mainz otthonában játszott, majd előnyt is eljátszott, méghozzá kétgólosat. A hazaiak az utolsó percben mentettek pontot a csapatkapitány, Nikolce Noveski révén.
Bundesliga 8. forduló, szombat:
FSV Mainz 05 – TSG Hoffenheim: 2-2
Gólszerzők: Chopot-Moting 82. Noveski 90. ill. Volland 14. Firmino 22.
Borussia Mönchengladbach – Borussia Dortmund: 2-0
Gólszerzők: Kruse 82. (Büntető) Raffael 87.
Kiállítva: Hummels 81. (Dortmund)
FC Schalke 04 – FC Augsburg: 4-1
Gólszerzők: Boateng 16. Szalai 28.,78. Mayer 86. ill. Mölders 10.
Kiállítva: Klavan 16. (Augsburg)
VfB Stuttgart – SV Werder Bremen: 1-1
Gólszerzők: Harnik 5. ill. Petersen 37.
VfL Wolfsburg – Eintracht Braunschweig: 0-2
Gólszerzők: Bellarabi 31. Kumbela 86.
A pénteki találkozón a Hannover 96 és a Hertha BSC 1-1-es döntetlent jászottak egymással.
Kostyál Balázs