Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
A spanyol élvonalbeli bajnokság 14. fordulójának vasárnapi játéknapján a címvédő Real Madrid 3–1-es győzelmet aratott az Eibar otthonában.
A madridiak már az összecsapás első negyedórájában igyekeztek lezárni a három pont sorsát: előbb a nagyszerű formában lévő Karim Benzema talált be, majd nem sokkal később Luka Modric is eredményes volt. Fél óra sem telt el a meccsből, amikor is a hazaiak szépíteni tudtak: Kike García gyönyörűen tekerte hosszú felsőbe a labdát.
A második játékrészben nyílt volt a mérkőzés, ám mindkét oldalon kimaradtak a lehetőségek. Ellenben a véghajrával, Lucas Vázquez ugyanis a lefújást megelőzően beállította a végeredményt – érdemes megjegyezni, hogy a gólja mellett mindkét előkészítés Benzemát illeti.
Zinedine Zidane alakulata a tabellán utolérte a listavezető Atlético Madridot, azonban a Matracosoknak kettővel kevesebb meccsük van.
SD Eibar – Real Madrid CF 1–3 (1-2)
Gólszerzők: Kike (28.), ill. Benzema (6.), Modric (13.), Vázquez (90+2.)
A találkozó videós összefoglalója:
A forduló további eredményei:
Péntek
Athletic Bilbao 2–0 Huesca
Szombat
Atlético Madrid 3–1 Elche
Barcelona 2–2 Valencia
Osasuna 1–3 Villarreal
Levante 2–1 Real Sociedad
Sevilla 1–1 Valladolid
Vasárnap
Celta Vigo 2–0 Alavés
Granada 2–0 Betis
Cadiz 0–2 Getafe
A bajnokság aktuális állása:
A góllövőlista élmezőnye:
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…