Bent maradt az Union Berlin, Marco Reus gólt szerzett hazai közönség előtt utolsó bajnoki mérkőzésén a Dortmund játékosaként…
Pár nappal ezelőtt nem tűnt úgy, hogy jön ez a fordulat!
Peter Bosz edzői karrierjében nagy lehetőség jött el 2017 nyarán, hiszen a Dortmund élére nevezték ki. Remek kezdés után megtört valami a csapatban, melyet már nem tudott visszafordítani, így idő előtt távoznia kellett. Később Leverkusenben és Lyonban is megfordult, ám ennél a két klubnál sem ért el komoly sikereket. Tavaly nyáron hazatért és a PSV Eindhoven kispadjára ült le….
Azonban a klub alkalmazásában marad…
2016 januárjában került a csapathoz!
Véget ért az alapszakasz, hamarosan kezdődik a rájátszás…
A mai nap folyamán befejeződik a Bundesliga 2023/24-es idénye…
Azonban nem a korábbi csapatához került…
Az angol élvonalból nézte ki magának a legújabb kiszemeltjét a Manchester United, Yves Bissouma árát azonban megkéri a Brighton.
Yves Bissouma immár második éve nyújt kiemelkedő teljesítményt a Brighton and Hove Albion színeiben, ligaszinten is kiemelkedő védekező és labdatartó statisztikákkal, így nem csoda, hogy a Liverpool és az Arsenal után a Manchester United is felfigyelt a Sirályok legjobbjára.
A Brighton and Hove Albion vezetősége azonban közel sem olyan együttműködő mint oly sok alsóházi riválisuk, így amennyiben valaki megszeretné vásárolni sztárjukat, minimum 50 millió eurót kell leraknia érte az asztalra.
A Sirályok pedig nem viccelnek, elég csak a tavaly nyári Ben White esetre gondolni, amikor a játékost a szavukhoz hűen megtartották minden áron.
Bent maradt az Union Berlin, Marco Reus gólt szerzett hazai közönség előtt utolsó bajnoki mérkőzésén a Dortmund játékosaként…
Pár nappal ezelőtt nem tűnt úgy, hogy jön ez a fordulat!
Peter Bosz edzői karrierjében nagy lehetőség jött el 2017 nyarán, hiszen a Dortmund élére nevezték ki. Remek kezdés után megtört valami a csapatban, melyet már nem tudott visszafordítani, így idő előtt távoznia kellett. Később Leverkusenben és Lyonban is megfordult, ám ennél a két klubnál sem ért el komoly sikereket. Tavaly nyáron hazatért és a PSV Eindhoven kispadjára ült le….
Azonban a klub alkalmazásában marad…
2016 januárjában került a csapathoz!
Nagy az érdeklődés…
Véget ért az alapszakasz, hamarosan kezdődik a rájátszás…
A mai nap folyamán befejeződik a Bundesliga 2023/24-es idénye…
Azonban nem a korábbi csapatához került…
Nem álmodik az Eb megnyeréséről…
A sportigazgató a leköszönő trénerről is szót ejtett…
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?