Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: az Atletico Madrid hozta a jellegzetes, 1-0-ás meccset és a három pontot – videóval!

A La Liga 34. fordulójában könyörtelenül behúzta a kötelező győzelmet az Atletico Madrid, amely még mindig ott van a tabella élén Spanyolországban.

Közelítünk a szezon végéhez és a bajnokságot korábban nagy előnnyel vezető Atletico Madrid még mindig ott van az élen – habár az elmúlt hetekben többször is botlottak. A Real Madrid, a Barcelona és a Sevilla is 4 ponton belül volt hozzájuk képest, így a versenyfutás kimondottan nyíltnak mondható.

Egy ilyen kiélezett helyzetben az Elche ellen természetesen kötelező nyerni. Ennek megfelelően már az első percektől domináns játékot mutatott a sötét mezes Atletico. A 12. percben Luis Suarez hatalmas ziccerbe került egy parádés játék után, ám végül elpuskázta a helyzetét. A 16. percben pedig a hazaiak feltolt védelmét kihasználva támadhatott a madridi csapat, ám az ekkor szerzett góljukat les miatt utólag érvénytelenítették. Nagyon érett a vendég vezetőgól, ami végül a 23. percben született meg. Carrasco a balszélen kezdett el cselezgetni, majd pár megnyert párharc után az alapvonal mentén befelé tört és a kapu előterében érkező Marcos Llorentét találta meg. A spanyol bevágta a helyzetét (az előtte álló védőt is eltalálva), így Cholo Simeone együttese megérdemelten került előnybe még az első félidőben.

A folytatás nem meglepő módon már nem volt ilyen intenzív. A fővárosiak szépen menedzselték az előnyüket, az Elche pedig nem tudott nyomást helyezni rájuk. Pedig az idő múlásával próbáltak támadóbb szellemben fellépni és némi kockázatot vállalni, de csak a legvégén volt esélyük feltörni az Atleti védekezését. A 91. percben Fidel végezhetett el tizenegyest, ám az Elche játékosa csak a kapufát találta el. Nagy mázlija volt tehát az Atleticónak, amely majdnem ráfázott arra, hogy ráült az eredményre és végig csak a hármas sípszót várta.

Így végül egy kimondottan unalmas meccsen az Atletico hozta, amit kellett és 1-0-ra nyert. Ezzel átmenetileg 5 pontosra nőtt az előnyük az élen és tartják magukat a vezető pozícióban. Az Elche a 18., kieső helyen áll jelenleg.

Elche – Atletico Madrid 0-1
G.: Marcos Llorente (23.)

A forduló eredményei és további párosításai

Péntek
Celta Vigo – Levante 2-0

Szombat
Eibar – Alaves 3-0
Elche – Atletico Madrid 0-1
18:30 Huesca – Real Sociedad (Spíler 2)
21:00 Real Madrid – Osasuna (Spíler 2)

Vasárnap
14:00 Valladolid – Betis (Spíler 2)
16:15 Villarreal – Getafe (Spíler 2)
18:30 Granada – Cadiz (Spíler 2)
21:00 Valencia – Barcelona (Spíler 2)

Hétfő
21:00 Sevilla – Athletic Bilbao (Splíler 2)

A bajnokság jelenlegi állása

A góllövőlista jelenlegi állása