Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
Az előzetes reményekkel ellentétben az RB Leipzig csapatához közeli források úgy tudják, hogy a csapat januárban igazolt magyar légiósa már nem fog pályára lépni az idei szezonban…
Helyi források szerint úgy tűnik, hogy az RB Leipzig magyar középpályása, Szoboszlai Dominik a DFB-kupa-döntőn sem debütálhat csapata színeiben, így könnyen lehet, hogy úgy lesz majd ott a magyar válogatott Európa-bajnoki keretében, hogy a 2021-es naptári esztendőben egyetlen játékpercet sem töltött a pályán tétmérkőzésen. Így az is elképzelhető, hogy a tehetséges kulcsember csak kiegészítő szereplője lesz Marco Rossi nemzeti tizenegyének.
Szoboszlai minden sorozatot figyelembe véve 13 gólt és 19 előkészítést regisztrált 40 pályára lépés alatt a 2019-2020-as idény során, míg az aktuális szezonban 20 meccs alatt 8 gól és 10 assziszt volt a mérlege a Red Bull Salzburgnál, melyet decemberben hagyott el a Lipcse kegyeiért, s a tavaly novemberben a válogatott Európa-bajnokságra való kijutásából is főszerepet vállalt az Izlandi elleni utolsó pillanatokban szerzett győztes góljával.
Alighanem mindannyian nagyon izgatottan várjuk már Szoboszlai lipcsei debütálását, de a jelek szerint erre sajnos még mindig várnunk kell.
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…