Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Egybehangzó olasz sajtóértesülések szerint hamarosan megszülethet a bejelentés, miszerint a Juventustól távozó Gianluigi Buffon visszatér nevelőegyesületéhez, a másodosztályban szereplő Parmához.
(Photo by Daniele Badolato – Juventus FC/Juventus FC via Getty Images)
Több olasz szakportál is arról számolt be a napokban, hogy minden bizonnyal a másodosztályú Parma együttesénél folytatja pályafutását Gianluigi Buffon. A 43 esztendős hálóőr a Parmánál kezdte profi karrierjét, ahol 26 évvel ezelőtt debütált. Az élvonaltól a legutóbbi szezonban búcsúzó gárdát 1994 és 2001 között erősítette. A klub színeiben 220 mérkőzésen lépett pályára, amellyel megnyerte az UEFA kupát, az Olasz Szuperkupát és a Coppa Italiát, mielőtt a Juventushoz szerződött 50 millió euró ellenében.
Buffon ingyen térhet vissza a Stadio Tardinibe, miután hivatalossá vált, hogy a szezon végén lejáró szerződését nem hosszabbítja meg a Juventusszal. A Sky Sport Italia és a Sportitalia értesülései szerint a következő héten megszülethet a hivatalos bejelentés a legendás hálóőr visszatéréséről.
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét