Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
A Calciomercato.com beszámolója alapján a bajnok Internazionale olasz válogatott középpályását, Stefano Sensit a Fiorentina szeretné soraiban tudni…
(Photo by Nicolò Campo/LightRocket via Getty Images)
Az olasz portál értesülései alapján könnyen megeshet, hogy az Eb-ről lemaradó Sensi idén nyáron csapatot válthat. Ahogy már említettük, a Fiorentina szerződtetné a többszörös válogatott futballistát, akit az elmúlt két évben több komolyabb sérülést is szenvedett.
Stefano Sensit 2019 nyarán a Sassuolotól vette kölcsön az Inter, majd tavaly 20 millió euróért végleg leigazolták. A 25 esztendős középpályás hosszadalmasabb kiesési miatt a két idény alatt csupán 40 tétmérkőzésen húzhatta fel magára a milánói gárda mezét. Szerződése egyébként még 2024-ig köti az Interhez, a transfermarkt pedig 13 millió euróra becsüli piaci értékét.
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…