A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
Hiába tettek meg mindent a spanyolok, a svédek kőkemény, tapasztalt védekezéssel kihúzták a mérkőzés lefújásáig.
(Photo by Thanassis Stavrakis – Pool/Getty Images)
Történelmi mérkőzés volt ez a spanyolok számára, hiszen a válogatott Real Madrid játékos nélkül debütált az Eb-n, Luis Enrique pedig még erre is rátett egy lapáttal, ami a meglepetéseket illette, hiszen a kapuban David de Gea helyett Unai Simón kezdett, a középpályáról pedig olyan nevek maradtak ki a kezdőből, mint a Liverpool kiválósága, Thiago Alcantara, illetve Fabian Ruiz a Napoli együttesétől.
A felbolygatott kezdő ugyan a torna egyik legfiatalabb csapataként állt ki, ez az előnynek hitt statisztika végül a spanyolok hátrányának bizonyult, hiszen gyorsaság és az erőnlét mellé hihetetlen tapasztalatlanság bizonyult, így a hazai pályán játszó válogatott mindössze szenvedett a svédek felálló védelme ellen.
A tapasztalt svéd csapat, a selejtezőn is jól ismert játékával védte a kapuját, a spanyolok pedig csupán szenvedtek a vendégek kapuja előtt, ahol a legnagyobb helyzetet Morata hagyta ki, szinte ziccerben mellé lőve a labdát.
A második játékrészben ugyan Enrique több poszton is frissített, csapata azonban továbbra is csupán szenvedett a svédek kőkemény felálló fala ellen, így a spanyol menedzser hiába cserélte le a spanyolok teljes támadószekcióját, Sarabia, Moreno és Oyarzabal érkezése is kevésnek bizonyult, így a svédek bravúrpontot szereztek rögtön az első forduló folyamán.
A csoportot így Szlovákia vezeti, míg Svédország és Spanyolország 1-1 ponton osztozkodott.
Spanyolország – Svédország 0-0 (0-0)
Játékvezető: Vincic S. (Slo), Helyszín: Estadio de La Cartuja (Sevilla)
Gólszerzők: – ill. –
Sárga lap: ill. Lustig (55.)
Kiállítás: – ill. –
Spanyolország: Simon, Marcos Llorente, Laporte, Pau Torres, Jordi Alba, Koke, Rodri (Alcantara 66.), Gonzalez, Ferran Torres (Oyarzabal 74.), Morata (Sarabia 66.), Olmo (Moreno 74.)
Szövetségi kapitány: Enrique L.
Svédország: Olsen, Lustig (Krafth 75.), Danielson, Lindelof, Augustinsson, Sebastian Larsson, Ekdal, Olsson (Cajuste 84.), Forsberg (Brengtsson 84.), Berg (Quaison 69.), Isak (Claesson 69.).
Szövetségi kapitány: Andersson J.
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…