Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
Antoine Griezmann viselkedésétől elhatárolódik a japán fejlesztő csapat, így azonnali hatállyal szerződést bontanak a játékossal.
(Photo by DeFodi Images via Getty Images)
Tovább bonyolódik az ügy Antoine Griezmann és Ousmane Dembele frissen kiszivárgott videója körül, miután a két FC Barcelona játékos látványosan kigúnyolta és kinevette a japán munkásokat a szállásukon, így keveredve botrányba a szigetországban. Természetesen azóta mindkét játékos nyilvános bocsánatkérő levelet írt a japánok számára, azonban voltak olyanok akik nem vették ezt olyan könnyedén, ahogyan a Pro Evolution Soccer fejlesztői sem, hiszen a Konami azonnali hatállyal szerződést bont a francia támadóval.
A Konami külön hozzátette, hogy az FC Barcelona tegyen vizsgálatot az ügyben, és számoljanak be erről a jövőben számukra.
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…