Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A DVSC szerződtette a 24 éves belsővédőt, Sylvain Deslandes-t. A francia-kameruni kettős állampolgárságú játékos a múlt hét óta szerepelt próbajátékon a debreceni klubban és a jelek szerint hamar meggyőzte a Huszti-Toldi edződuót.
Nem meglepő a védő szerződtetése, hiszen a Loki két saját nevelésű védőjét is elengedte a nyáron, Kinyik Pakson, Szatmári Diósgyőrben folytatja a pályafutását.
Deslandes egyszer szerepelt a francia U16-os válogatottban. Azóta volt már az angol Wolverhampton játékosa, azonban a Farkasoknál csupán 4 bajnoki mérkőzésen lépett pályára (akkor még a Championshipben szerepelt a gárda). Az angol csapat többször kölcsön adta alacsonyabb osztályú csapatoknak, azonban ott sem tudta megvetni a lábát.
Az elmúlt másfél évet, már a román Arges Pitestinél töltötte, most a DVSC szabadon igazolhatóként szerződtette. A bal lábas játékos 2+1 évre írt alá.
Deslandes a Debrecen negyedik nyári szerzeménye, Soltész Dominik, Marko Nikolics és David Babunszki után.
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…