“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Angol sajtóinformációk szerint az Ágyúsok megszeretnék erősíteni középpályájukat, miután ketten kölcsönből visszatértek a Real Madridhoz, míg Xhaka egyre inkább úgy tűnik, hogy az olasz élvonalban folytatja.
(Photo by Richard Heathcote/Getty Images)
Az Arsenal a Wolverhampton irányító középpályását, Rúben Nevest szemelte ki csapatának megerősítésére. A 24 éves játékos szerződése 2024-ig szól a Farkasokkal, jelenlegi piaci értékét 45 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.com.
Angol források szerint a londoni gárdánál nagy tisztítást terveznek végrehajtani a középpályán, aminek az “áldozata” lehet, Granit Xhaka is, akit az AS Romával boronáltak össze, a svájci játékos pedig elmondta, hogy nagyon megtisztelő José Mourinho érdeklődése és bármi megtörténhet az átigazolási időszakban. Emellett Martin Ödegaard és Dani Ceballos is visszatér a Real Madridhoz, előbbire számít Carlo Ancelotti mester, míg utóbbi máshol kívánja folytatni pályafutását, de a hírek szerint további középpályások is távozni fognak a klubtól.
Neves 2017-ben érkezett a Wolves csapatához a Portótól közel 18 millió euró ellenében, az együttesnél eltöltött négy idénye alatt 176 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 20 gólt és 10 gólpasszt jegyzett a 22-szeres portugál válogatott labdarúgó.
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…