A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Ismét kölcsönadta védőjét a Serie A-ban szereplő Inter, aki az előző szezont Ligue 1-be töltötte. A következő idényben a Cagliari színeiben bizonyíthat a brazil hátvéd…
(Photo by Emilio Andreoli – Inter/Inter via Getty Images)
Újra kölcsönadta az Inter a 27 esztendős Dalbertet, aki 2017 nyara óta tartozik a csapat kötelékébe. A brazil hátvéd a 2019/2020-as kiírást a Fiorentinánál, a 2020/2021-es szezont pedig a Rennes-nél töltötte. A milánói gárda ezúttal a Cagliarihoz adta kölcsönbe, a szerződés magába foglal egy vételi opciót is.
Dalbertet 2017 nyarán a Nice-től igazolta le az Inter 21 millió euró ellenében. A csapat akkori menedzsere, Luciano Spalletti két év alatt mindössze 26 tétmérkőzésen küldte pályára a brazil hátvédet. A Fiorentinánál stabilan játszott, ám végül a firenzei együttes nem vásárolta meg végleg, ahogy akkor az Inter sem Biraghit. A Rennes-nél viszont nem tudta beverekedni magát a kezdőbe, mindössze 18 találkozón jutott szóhoz a francia gárdában.
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…