A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Legalább hat hétig nem számíthat Priskin Tamásra az NB II-ben szereplő ETO FC Győr, a 63-szoros válogatott csatár a DVTK ellen 2-2-re végződő bajnokin szenvedett porcsérülést.
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
A győriek csapatkapitányát a vasárnapi bajnoki 22. percében kellett lecserélni. A támadó azóta túl van a vizsgálatokon, és kiderült, hogy legalább hat hetet lesz kénytelen kihagyni.
„Az MR-vizsgálat kimutatta, hogy porcsérülést szenvedtem a térdemben. Pénteken már meg is műtenek artroszkóppal, a doktor úr elmondása szerint hat-nyolc hetet kell kihagynom előreláthatólag. Volt már korábban is ilyen sérülésem, úgyhogy tisztában vagyok vele, hogy mivel jár. Örülök ennek a hírnek, már amennyire egy ilyen dolognak lehet örülni, mert én rosszabbra számítottam. Attól féltem, hogy komolyabb sérülést szenvedtem, nyilván ez is komoly, de ha arra gondolok, hogy ez a másfél hónap jóval rövidebb kihagyás, mint ha hét-nyolc hónap lett volna, máris könnyebb elfogadni. Már most azon vagyok, hogy minél előbb elkezdhessem a rehabilitációt, és utána rövid időn belül újra a pályán lehessek” – idézi Priskin Tamást az eto.hu.
Szintén a Győrrel kapcsolatos hír, hogy hétfőn Budapesten megműtötték Barna Szabolcsot, akire több hónapos kihagyás vár. Rajtuk kívül Kanalos Tony-Markos, Csonka Bonifác, Óvári Zsolt, Szalka Máté, Toma Gyögy, Tuboly Máte és Vasyl Vashkeba sem bevethető. Klausz László 11. helyen álló csapata egyébként 2-2-es döntetlent játszott tegnap Csákváron.
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…