Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
Spanyol sajtóinformációk szerint a Barcelona vezetőedzője, Ronald Koeman a Benfica előtti csúfos vereséggel végződő BL-csoportmeccs előtt nem tájékoztatta játékosait arról, hogy milyen taktikát választ a portugálok ellen.
(Photo by Gualter Fatia/Getty Images)
A katalán Sport újságírója, Toni Juanmarti úgy tudja, hogy Ronald Koeman nem osztotta meg a Barcelona játékosaival, hogy milyen felállásban akar pályára lépni a Benfica ellen a Bajnokok Ligájában. A holland szakember állítólag a meccs előtt néhány perccel közölte, hogy 3-5-2-es felállásban játszanak majd, amiről ezelőtt alig tudott valaki, így nem is gyakorolták ezt a formációt a mérkőzés előtti edzéseken.
Mindez egész jó magyarázat lehet arra, ami történt a meccsen, hiszen a Barcelona 3-0-ra kapott ki a Benficától, és nem is játszottak igazán jól, hogy azt mondhassuk, csak balszerencséjük volt.
Ronald Koeman napjai meg vannak számlálva a Barcelonánál. A legfrissebb hírek szerint akár már hétvégén, az Atlético Madrid elleni bajnoki után kirúghatják a holland trénert, aki ráadásul, lehet a fent említett okok miatt is, összerúgta a port a játékosaival.
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…