A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
A chilei szélsőre nem igazán számít a Kék-feketék nyáron kinevezett vezetőedzője, Simone Inzaghi, így már januárban távozna.
(Photo by Marco Canoniero/LightRocket via Getty Images)
Az Inter rutinos támadóját, Alexis Sánchezt az Everton szeretné szerződtetni a téli átigazolási időszakban, olasz és angol sajtóinformációk szerint. A 32 éves labdarúgó alig kap lehetőséget a Nerazzurrinál, a liverpooli Kékek pedig szívesen dobnának mentőövet, amelyre ő is vevő lehet, hiszen az elmúlt hetekben már kijelentette, hogy távozna, mert nem jut szóhoz és karrierje vége felé közeledve még játszani szeretne.
A hírek szerint Rafael Benítez külön kérésére próbálhatja megszerezni a chileit az Everton, akiért viszont nem szeretnének sokat fizetni az angolok. A mértékadó transfermarkt.com 5 millió euróra becsüli az értékét, szerződése 2023-ig szól a milánóiakkal, ennek következtében érthető, hogy a Toffees nem akar több millió eurót rászánni a transzferre.
Sánchez 2019-ben érkezett az Interhez a Manchester Unitedtől először egy évre kölcsönbe, majd tavaly végleg leigazolták őt teljesen ingyen. A 142-szeres chilei válogatott csatár minden versenysorozatot figyelembe véve 75 tétmérkőzésen kapott lehetőséget az olasz együttes színeiben, amelyeken 11 gólt és 19 gólpasszt jegyzett. A 2021/22-es idény tekintve 5 találkozón jutott szóhoz, de mindegyiken csak csereként, így mindösszesen 85 percet tölthetett a pályán.
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…