Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
A Kanárik több, mint egy hete menesztették korábbi trénerüket, Daniel Farkét, akivel korántsem úgy kezdődött a szezon ahogy azt várták, most sikerült megtalálni utódját.
Norwich City Football Club is delighted to announce Dean Smith as our new head coach.#NCFC
— Norwich City FC (@NorwichCityFC) November 15, 2021
A Norwich City hivatalosan is bejelentette, hogy Dean Smith lesz a csapat új vezetőedzője. Az 50 éves szakembert nemrégiben menesztette az Aston Villa, miután nem úgy indult a szezonrajt ahogyan azt tervezte a vezetőség, így elküldték őt a csapattól.
Smith legutóbb tehát az Oroszlánok trénere volt, akiket 138 tétmérkőzésen dirigált, amelyeken 56 győzelmet aratott 27 döntetlen és 55 vereség mellett.
A Noriwch 11 fordulót követően mindösszesen 5 pontot gyűjtött és csak 5 rúgott gólja van, amelynek következtében nem meglepő, hogy sereghajtó a Premier League-ben, és az sem, hogy menesztették a német trénert, hiába nyerték meg legutóbbi mérkőzésüket.
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
A mai este folyamán eldől, hogy ki lesz a Borussia Dortmund ellenfele a Bajnokok Ligája döntőjében…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”