Az angyalföldiek tartják a feljutó helyet…
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Második mérkőzését is megnyerte az Aston Villa Steven Gerrard vezetésével.
(Photo by Clive Rose/Getty Images)
Pedig nem ígérkezett könnyű mérkőzésnek a londoni találkozó, hiszen a Crystal Palace ezidáig nem kapott ki hazai pályán.
A vendég csapat hamar megszerezte a vezetést, Targett már a 15. percben eredményes volt. Az első félidőben a Patrick Vieira által edzett londoni csapatnak, még helyzete sem nagyon volt.
A második félidőben óriási főlényben játszott a Palace, amely úgy nézett ki egy rövid időre emberelőnybe kerül. Azonban a játékvezető által kiállított Douglas Luiz a VAR mentette meg, videózás után sárga lapra mérsékelték a büntetését.
A 86. percben McGinn biztosította meg Gerrardék győzelmét, a skót középpályás gólja nagyon fontos volt, hiszen a hosszabbításban Guehi is betalált, de ez csak a szépítésre volt elég.
Gerrard ezzel továbbra is 100 %-os a Premier League-ben, mindezt úgy, hogy amikor átvette a csapat irányítását egy öt meccses vereség szériában volt a gárda.
Crystal Palace – Aston Villa 1-2 (0-1)
Helyszín: London, Selhurst Park Vezette: M. Salisbury
Gólszerzők: Guehi (90.+5) ill. Targett (15.), McGinn (86.)
Az angyalföldiek tartják a feljutó helyet…
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…