A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A spanyol lapok beszámolói szerint Karim Benzema akár már a következő kupameccsen részt vehet, azonban a klub jóval visszafogottabban áll a visszatéréshez.
(Photo by Berengui/DeFodi Images via Getty Images)
A madridi drukkerek legnagyobb szívfájdalmára, a csapat vezérének, Karim Benzemának az Elche elleni mérkőzés folyamán kellett sérülés miatt elhagynia a játékteret, azonban az eset hiába tűnt kifejezetten aggasztónak, a spanyol sajtó úgy véli, hogy a francia csatár akár már az Athletic Bilbao elleni összecsapáson is visszatérhet.
A sajtó ellenében azonban a klub közel sem siettetné el újfent a visszatérést, így Karim Benzema célja inkább a Paris Saint-Germain elleni találkozón való részvétel, teljesen felépült állapotban.
A Real Madrid február 15-én lép pályára Párizsban a PSG otthonában, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének odavágóján.
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…