Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
A magyar élvonalbeli bajnokságban szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Nebojsa Vignjevic veszi át a csapat irányítását. A szerb vezetőedző a napokban menesztett Horváth Ferenc helyére érkezik.
Vignjevic 2023 nyaráig szóló szerződést kötött a kispestiekkel, akik jelenleg az OTB Bank Liga 8. helyén állnak. Az 53 esztendős szakember feladata lesz, hogy feljebb tornázza az együttest a tabellán.
„Nebojsa egy határozott, karakteres edző, aki jól ismeri az NBI-et és aki a kemény munkában hisz. Ennek szellemében irányította eddigi csapatait is, amelyek eredményes és fegyelmezett futballt játszottak. A Honvédnál is ezt várjuk tőle” – olvashatók Kun Gábor ügyvezető szavai a klub weboldalán.
A Honvéd soron következő ellenfele a Kisvárda lesz, méghozzá szombat délután.
Vignjevic jól ismeri a magyar labdarúgás közegét, hiszen hosszú éveken át, 2013 és 2020 között az Újpestet igazgatta.
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…